Hosszú szünet után ismét jelentkezünk, és folytatjuk, ott, ahol abbahagytuk. Hamarosan egy átfogó zeneipari látképpel jövünk elő, de most először egy kihagyhatatlan tartalom: Brian Eno, a poptörténelem talán legsikeresebb, de mindenképpen legokosabb producere (ilyeneket gyártott, mint Roxy Music, U2, Coldplay stb.) tavalyi, moszkvai előadása során néhány elképesztően eredeti, ámde jelenleg eretneknek tűnő gondolatot vonultat fel. Kedvcsinálónak néhány ezek közül:

- ahogy a filmszalagra vett, és utólag átszerkesztgetett történeteket sem színháznak, hanem filmnek nevezzük, úgy a stúdióban rögzített zenét sem túlságosan indokolt zenének nevezni, hanem inkább valami másnak,

- az így felvett zene jobban hasonlít egy képzőművészeti alkotáshoz, és több technika konkrétan át is jön onnan (például a kollázs),

- hagyományos, szigorúan vett hierarchikus szervezeti forma ma már csak a klasszikus zenekaroknál, a katolikus egyháznál és a hadseregben működik hatékonyan,

- a kreatív ipar a hierarchia helyett jobban inspirálható szcénák létrehozásával, amelyek olyan terek, csoportosulások, ahol tagjai átlagos képességekkel rendelkezve is kivételes minőséget tudnak létrehozni.