
Bukik az üres CD-jogdíj?
Az Unió szerint cégekre nem vonatkozhat.
Egy rendhagyó poszt lesz ez most, se nem hír, se nem hosszabb gondolatkifejtés. Majdnem minden nap találkozom ugyanis bánatos, frusztrált, elkedvetlenedett zenészekkel, szerzőkkel, akik - mivel ismernek - nekem természetesen azt fejtik ki, hogy elegük van az egészből, több lemezt már nem csinálnak, mert minek, és a zene meghalt.
A nemzetközi tapasztalatok és számok persze ez utóbbi állításnak ellentmondanak, de erről már sokat írtam. És a hazai zenészszakmának csak egy kicsikét kéne felemelnie a fejét, és kinéznie a határokon túlra, hogy mégis mi történik ott.
Az egyik fő pénzgyártó jelenség, ami a világon mindenhol hasít, az élőzene - erről is sokszor volt már szó. Valamiért ez Magyarországon nem működik - miért is nem? Hát mert például senki nem dolgozik azon, hogy működjön. Európában és az Egyesült Államokban, no meg a világ többi részén sem magától kezdett el működni - hanem azért mert valakik vették a fáradságot, és elkezdték működtetni, megcsinálták a piacot, divatot gyártottak abból, hogy a rendezvények, a vendéglátó helyek ilyen produkciókat rendeljenek, minél több alkalommal.
Ma egy európai nagyvárosban nehezen lehet bemenni délután egy kávézóba úgy, hogy ne fussunk bele valamilyen élőzenei produkcióba. Egymásnak adják a kis zenekarok az apró színpadokat a Starbucksokban, többségük egész jó színvonalon produkál. Magyarországon? Sehol semmi, az efféle intézmények a kereskedelmi rádiókat tudják maximum felmutatni. Említsük meg az előre mutató kivételt, a Nyugatinál most nyílt Costát, ahol délután és este legalább valódi DJ-k gyártják a lounge-hangulatot az emeleten. Húsz embernek? Húsznak. Ötvennek? Akkor annyinak. De a művészek kereskedelmileg értékelhető hozzáadott értéket állítanak elő így, amiből részesülnek is.
A másik, odakint jól futó terep a drága és exkluzív, rajongóknak szóló hang- és mozgóképfelvételek piaca. Itthon? Se híre, se hamva ilyennek. (Esetleg még ide sorolható Ákos egyik-másik terméke, például a Blu-ray koncertfelvétel, amiről lehet sejteni, hogy tényleg csak 50-100 embernek készült.)
A harmadik: kreatív zeneértékesítési módszerek... tud itthon valaki ilyenről? Én egyet elmondok most, ami személyes tapasztalat, ezt is simán lenyúlhatná egy ügyesebb producer. A törökországi tengerparti szálloda, ahol nyaraltam, minden nap azonos időpontban lejátszotta az általuk a nyár slágerének választott néhány aktuális török popszámot. A dalok a hét elmúltával természetesen beitták magukat a nyaralóvendégek agyába, és amikor távozásnál elénk tolták azt a speciális válogatáslemezt, amit a szálloda állított össze belőlük, akkor mindenki - magyarok, oroszok, németek - a legnagyobb természetességgel nyúlt a zsebébe azért a tíz euróért, amibe a CD került.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az utolsó 100 komment: