Bukik az üres CD-jogdíj?
Az Unió szerint cégekre nem vonatkozhat.
Hogy a CD elavult technológia, azt ma már mindenki érti. A számítógépes adathordozók már csak ilyenek: egy darabig használjuk őket, aztán elfelejtjük. Ez történt a különböző méretű floppylemezekkel, streamerekkel, a ZIP-meghajtókkal, a ROM-kártyákkal és sok minden mással. Jön az újabb, jobb, nagyobb kapacitású, gyorsabb eszköz, és gyorsan átállunk rá.
Optikai meghajtóban a CD óta már a második generációt váltjuk, előbb DVD-re ugrottunk, most meg már onnan is továbbmegyünk, a blu-rayre, miközben már előkészületben vannak az annál is újabb generációjú tárolás aspiránsai. Szó nincs arról, hogy olyan kis tömegű adatmennyiségért, amit egy órányi zene reprezentál, 2009-ben lemezt kéne cserélnünk egy lassan felpörgő, olvasási hibalehetőségekkel sűrűn terhelt meghajtóban.
De ha csak ennyi lenne a probléma, ezen még valahogy túl lehetne lépni. A gondok viszont sokkal mélyebben vannak eltemetve. Ugyanis nemcsak az adathordozó avult el – maga a hangfelvétel mint tartalom vesztette el értékének döntő részét.
A piac szabályai nagyon egyszerűek: a kereslet és a kínálat összefüggései szabályoznak. Ha valamiből kevés van, a rá irányuló igény könnyen elszaladhat – így az értéke felmegy. Ha viszont valamiből sok van, majd egyre több, annak az értéke gyors ütemben romlik, szélsőséges esetben meg is szűnhet.
Könnyű észrevenni, hogy a hangfelvételekkel éppen az utóbbi történt: nagyon sok lett belőlük. Rengeteg zenei felvétel készül, és sokkal-sokkal több produkció próbál jelen lenni a piacon, mint korábban bármikor. Az Egyesült Államokban, mint azt az előző írásban láttuk, az utolsó tíz évben megduplázódott az évente megjelenő lemezek száma. Idehaza a hetvenes évek végén összesen 36 popzenei lemez készítésére volt stúdiókapacitás évente – ma sokszáz ilyen jelenik meg, és tulajdonképpen nincs semmilyen korlát, akár több millió is lehetne ez a szám.
A dolog mögött az áll, hogy a technikai fejlődés drámaian lecsökkentette a zenei hangfelvételek előállításának költségét; és, hogy a folyamat négyzetesen gyorsuló legyen, ez a költségcsökkenés megnövelte az ilyesfajta tevékenységgel foglalkozó emberi erőforrás-mennyiséget is. Olcsók lettek a hangszerek, így sokkal többen zenélnek, mint valaha, és sokkal olcsóbbak lettek a stúdióeszközök is, így többen próbálják ki magukat hangmérnökként.
És persze, bizonyos produkciók nem nélkülözhetnek valamilyen mennyiségű komoly stúdiómunkát, de az igazság az, hogy ez érintheti a hangfelvételek maximum egy-két százalékát; a megjelenő lemezek óriási többségét afféle laptopokon vagy számítógépeken barkácsolják össze, mint amilyenen az olvasó ezt a cikket tanulmányozza.
A zene pedig érdekes művészet: itt bizony az amatőrök nagyon gyakran érdekesebb, eredetibb műsorokkal jönnek elő, mint néhány megfáradt, sokszor kiégett profi, így azzal sem érdemes érvelni, hogy a kis költségvetéssel összedobott lemezek kisebb értéket képviselnek. A hangminőség oldaláról sincs sok aggódnivaló, ma már az alsó árkategóriát is megcélozza sok legendás, élvonalbeli stúdióeszközgyártó – olyanok, akik a hetvenes-nyolcvanas években még csak a nehezen megfizethető csúcskategóriában mozogtak, például a Lexicon, az SSL, vagy a Focusrite.
Az óriási zenekínálat mindenhol körülvesz bennünket, folyamatos, élő cáfolatát adva annak a zeneipari érvnek, hogy a még mindig rohamszerűen terjedő fájlcserélés következtében az alkotók elvesztik az ösztönzést, és itt maradunk zene nélkül. Ma bárhova mozdulunk, mindenhol zenébe ütközünk: követhetetlen mennyiségű rádióállomáson, üzletekben, kávézókban, éttermekben, mozi előtt, alatt és után, taxiban, telefonban, mindenhonnan zene ömlik ránk. Ahhoz, hogy késztetése legyen a fogyasztónak még e dömping mellett is a zene megvásárlásához, neki lenne szüksége sokkal erősebb gazdasági ösztönzőkre.
Ilyen erősebb ösztönzőt a piac eddig csak egyet tudott kitalálni: az ingyen letölthető zenét. Csak az ingyen letölthető zene versenyképes azzal a zenezuhataggal, ami körülvesz minden civilizációs helyszínt, ami az életünket alkotja. Ha még fizetni is kell azért, ami egyébként millió csatornából, szünet nélkül folyik ránk, az vészesen lecsökkenti a vásárlásra irányuló késztetést.
Közjáték: persze van olyan termék, amit sikerült bevezetni a fizetős piacra annak ellenére, hogy gyakorlatilag ingyen is rendelkezésre áll. Az ásványvizeket ma már komoly felárral is hajlandók megfizetni a vásárlók, ami mögött persze az áll, hogy az üdítőital-ipar profi, és versenykörnyezetben működik. Az ott dolgozó szakemberek rákényszerültek arra, hogy létrehozzák az ásványvizet, mint önálló terméket – pedig ez egy olyan termék, ami érzékszerveinkkel gyakorlatilag nem különböztethető meg a csapvíztől. A zeneipar sajnos képtelen volt mindeddig arra, hogy az mp3-nál egyébként hallhatóan jobb minőséget produkáló CD-hangfelvételeket önálló termékként megkülönböztesse a letöltött zenefájloktól.
Ha ingyen tölthető le, akkor elviszik – erre pedig elsőnek természetesen a kezdő, induló produkciók haraptak rá. A reklámért amúgy mindenhol fizetni kéne, és valamiféle reklám nélkül nem fut be ma már egyetlen produkció sem. Ha ingyen kiteszem a hangfelvételeimet a produkció weblapjára, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy a saját, jövőben beszedendő jogdíjaim egy részét fektetem be zenei produkcióm reklámozásába – nem rossz üzlet, hiszen az esélyem arra, hogy ez a jogdíj szabad szemmel észrevehető mértéket érjen el, elenyésző.
A hangfelvétel-forgalmazó iparban a szerző ugyanis nem nagyon keres pénzt: a harvardi tanulmányban, az előző beírásban láthattuk, hogy a megjelenő lemezek több mint 90 százaléka semmit sem hoz a szerzőnek, olyan kevés fogy belőlük. 8-9 százalék körülbelül visszahozza azokat a költségeket, amiket beletettek (a kiadók ugyanis szeretik levonni a szerzői honoráriumból a befektetett stúdió- és marketingköltségeket), és nagyjából a szerzők egy százaléka húz jövedelmet egy lemez kiadásából. A rendszer tehát jelenleg egyáltalán nem kompenzálja a szerzők fáradozásait, inkább egyfajta lottójátéknak tekinthető: ha bejön, sokat nyersz, de a legvalószínűbb, hogy semmit sem kapsz.
Ennél már az is jobb tehát, ha ingyen elengedem a felvételeimet – gondolja tehát sok zenekar és szerző (és már rég nem csak az amatőrök), így az embereket körülvevő zenefüggöny napról napra egyre több, teljesen legálisan és ingyenesen letölthető zenével bővül; olyanokkal, amiket alkotóik azért tesznek közzé ingyen, hogy reklámozzák a produkciót, felhívják rá a figyelmet, vagy hogy kényeztessék a már meglévő rajongótábort.
Aki ezt ügyesen csinálja, az sokat tud profitálni a zenészek teljesen természetes másik csatornáján – a koncertekből. Nagyobb ismertség – több koncertlehetőség, ez teljesen egyértelmű, és a globális hálózat segítségével ez a dolog egy teljesen más dimenzióba kerül. Nézzünk szét a MySpace-en, látni fogjuk, hogy másod-, harmad- és negyedvonalbeli sztárok bonyolítanak gigaturnékat távoli kontinenseken. Erre korábban semmilyen lehetőség nem volt, most viszont teljesen természetes, figyelembe kell venni: a lokális sztárságnak, néhány műfaji kivételtől eltekintve, vége van. A zene globális, mindenhol egyformán értelmezhető termék, a zenész a globális piacra termelhet, így oda is kell termelnie.
A most már gyakorlatban is megfigyelhető, egyre egyértelműbb teljes paradigmaváltás lényege tehát az, hogy a hangfelvétel nem termék lesz többé, hanem egyfajta hirdetése, prospektusa a produkciónak. Olyasmi, amire szüksége van ahhoz, hogy eladhassa magát, de nem maga a termék: a termék ehelyett maga a produkció, az élő megjelenés, a koncert.
Ha innen nézzük, már nem is olyan szörnyű ez a nagy zeneipari átalakulás, hiszen ez mindig is így volt, az emberi történelem teljes időtartamában. Az utolsó száz évben válhatott a steril, konzervbe zárt zenefelvétel – az újdonság varázsának köszönhetően – önálló termékké. Lehet, hogy ennek az időszaknak volt kifordult a gondolkodása; koncertturnékat szerveztek azért, hogy támogassák a lemezeladásokat. Most visszatérhet a zene eredeti funkciójához, és ismét az élő előadás lesz az attrakció – ezt pedig segítheti a hangfelvételek szabad terjedése.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.