Friss topikok

A zenészek profitálnak a fájlcseréből

2010.09.19. 15:35 gg

Újabb felmérés - ezúttal Norvégiából - bizonyítja, hogy a zenésztársadalom anyagilag is jobban jár az internet és a fájlcserélés korszakában, írta a napokban az Index. Az oslói szerzők egy közgazdasági egyetem programján belül végezték felméréseiket és számításaikat, és arra a világszerte ma már evidensnek tűnő kijelentésre szolgáltatnak bizonyítékokat, hogy jóllehet a zenekiadó vállalatok forgalma, bevétele tényleg jelentősen csökkent az úgynevezett kalózkodás következtében, maguk a zenészek több mint kétszer annyit keresnek összességében (545 millió koronát 2009-ben, szemben az 1999-es 255 millióval), mint tíz évvel ezelőtt. A jelenség mögött természetesen a megugró koncertbevételek állnak, valamint a professzionális zenefelhasználások (rádió, tévé, áruházak stb.) után befizetett jogdíjak emelkedése.

A tízéves időszak alatt persze a hivatásos zenészek száma is nőtt 28%-kal, de az egy főre eső jövedelemnövekedés még így is nagyon impresszív, ami nagy általánosításban azt jelentheti, hogy minden zenész, aki a fájlcserélés ellen hadakozik, tulajdonképpen saját zsebének az ellensége.

Bár a tanulmány szerzői óvnak attól, hogy efféle általános megállapításokat tegyünk, az azért megjegyzendő, hogy Norvégia Skandinávia része, ahol a torrentezés, fájlmegosztás sokkal nagyobb arányú, mint a világ többi részén, tehát hatásai is erősebbek lehetnek. Ugyanitt jegyzendő meg Svédország példája, ahol ugye a világ legnagyobb fájlcserélőjének központja működik, ennek ellenére világszenzációként a kiadói ipar bevételei egyáltalán nem csökkennek.

Idehaza sajnos minden területen rosszabbul állunk: a rögzített zenei felvételek forgalma sokkal nagyobb csökkenést szenved el évről évre, mint a világ többi részén, a koncertipar, az élő fellépési lehetőségek pedig szintén szűkülnek, és a gigafesztiválok, valamint a vékonyka PANKKK világán kívül nem látszik épeszű kezdeményezés, amely azt célozná, hogy az élőzeneipar befuthassa azt a pályát, mint máshol.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaloz.blog.hu/api/trackback/id/tr782307736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kuka-Joe 2010.09.20. 11:37:52

Ez egy akkora baromság, ezek a skandinávok elég hülyék ilyen téren, szeretnének mindent ingyen megkapni, azért is vannak arrafelé ilyen híres torrentező oldalak. Ilyenektől ilyen statisztikákat nem meglepő kapni, elfogultak ebben a témában.

Inkább nézd meg ezt a videót, milyen jó a zenészeknek a torrentezés.

www.indavideo.hu/video/Interju_a_vampirral_-_torrentbetyart_utolertuk

passaran 2010.09.20. 19:59:00

Elég fura dolog ez:
egyfelől valóban elég kiszúrás a zenészekkel, hogy nem megveszik, hanem ingyen letöltik az albumukat. Sokan elfelejtik/nem tudják/nem érdekli őket, hogy egy lemez elkészítése sok idő és sok pénz.
Persze könnyű arra hivatkozni, hogy kevés a fizetés meg a szemét lemezkiadók, a szemét milliomos zenészek stb. Meghogy egyébként is rossz a zene. Sz'al a szokásos dumák.
Van persze kiadói kapzsiság, tucatzene is, de azért az igazi tehetségek is szívnak a letöltések miatt.
Másfelől meg: sok zenekar promónak tekinti az albumot és ingyen letölthetővé teszi.
A járható út valahol a kettő közt kéne.
Sajnos Magyarországon nagyon kevés zenész tud megélni csak a zenélésből. A második/harmadik vonal pedig gyakorlatilag már a benzinpénzt se mindig kapja meg.
Pedig az utánpótlás innen jönne....

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.08.30. 10:13:15

@exonka: A történet nem erről szól. Elvben nem is a magyar piacról, de nézzük nálunk hogy működik ez. A történet, kis hazánkban, úgy szól, hogy a magáncélú másolás jogáért, hogy a havertól megkaphassuk ingyen a lemezét fizetünk egy átalányjogdíjt, minden egyes adathordozón. Ezért a jogdíjért cserébe mi szabadon másolunk, csereberélünk.

A kalózok, a bíróság, és eddig a jogalkotó egybehangzóan mondta: A torrent másolás, magáncélú másolás ami jogszerű, nem merül fel nyilvánossághoz való közvetítés.

Ergo: A másolás nem ingyen van, azért törvényben meghatározott díjat kapsz. Ha ezt a jogdíjat elteszed ne sírj a torrent miatt.

De a dolog ennél egy kicsit cifrább. Ha egy zene valóban tetszik, tudsz azonosulni vele, nem vészesen drága, ezzel egyetértünk.

De a növekvő zenei kínálat, kevésbé kiszámítható minőség, stb. kapcsán a "majd kiderül, hogy jó-e az album" alapon kockáztatva megvásárolni már drága. Ha valakinek tetszik egy együttes munkája, gyűjteni is fogja a hozzájuk kapcsolódó tárgyakat, az eredeti CDt is. Ha nem tetszik, akkor pech.

Azt mondanom sem kell, hogy kis hazánkban sem a rádiók, sem a zenetévék nem teszik lehetővé, hogy mélységében megismerje a rajongó a kínálatot, stb. így marad a Youtube, a Torrent, stb. az itt megismert zenéket vásárolják sokan. Ha nem töltené le, nem kockáztatna, nm vásárolna tőled se lemezt se koncertjegyet.

Persze sokan nem vesznek CDt, egyszerű oknálfogva: Vagy CDre, vagy koncert jegyre van pénzük. Egy ideig lemezt vettek, azt sokszor lehet hallgatni alapon. Ebből megélt nagyker, kisker, kiadó, stb. de voltak szállítási, raktározási, gyártási költségek. Elég kevés jutott a zenésznek. Ma elmennek koncertre, ott költik el a pénzt: Ebből viszont többet lát a zenész.

A CD eladások csökkenő számához még egy dolog hozzájárul: 30 éve lehet, hogy én is sok zenét hallgattam volna. Ez töltötte volna ki a szabadidőmet. Ma viszont a számítógépem jobb ár / érték arányú szórakozást kínál. És az általam megvett programok zenei anyagát is tudom hallgatni. Egyszerűen jóval kevesebb zenei CDre van szükségem.
süti beállítások módosítása