Bukik az üres CD-jogdíj?
Az Unió szerint cégekre nem vonatkozhat.
Az Index tegnapi cikke elképesztő filmipari rekordokról számol be: az amerikai mozik pénztárainál idén minden idők legnagyobb bevételét szedték be, 10,6 milliárd dollárt. Hogy mennyire durva ez a csúcs, azt jól mutatja, hogy a hasonló tavalyi számot egymilliárd dollárral sikerült felülmúlni, vagyis az ipar mintegy tíz százalékot növekedett abban a válságidőszakban, amikor egyébként minden zsugorodott, töpörödött.
Mivel idén minden valószínűség szerint az illegális letöltések is csúcsra futottak, egyre nehezebb lesz fenntartani azt az állítást, hogy a mozik a fájlcserélés következtében kiürülnek, az alkotóknak pedig nem lesz érdemes filmeket készíteniük, munkanélkülivé válik sokezer sminkes, fodrász, fővilágosító és operatőr. Bár közvetlen egymásra hatást a fájlcserélés és a film-zenefogyasztás között még továbbra sem tud senki hitelesen kimutatni, gondoljuk végig azért azt a három lehetőséget, ami adódik.
Az első, hogy semmilyen hatással nincs a kettő között - egy adott helyzetben ugyanannyian látogatják meg a mozikat, akár van fájlcserélés, akár nincs. Tegyük fel, hogy egy csapásra összeomlik az összes fontosabb p2p rendszer, a moziforgalmi adatok pedig nem változnak: ez a szcenárió ezt a lehetőséget igazolná. Ha így volna tehát, akkor a fájlcserélés elleni harc értelmetlen és kontraproduktív, hiszen pluszbevételeket nem lehet elérni vele, viszont a harc szükségszerűen elvisz valamennyi anyagi erőforrást.
A második eset, hogy a fájlcserélés pozitív hatással van a mozilátogatások alakulására - ha eltűnnének a fájlcserélők, akkor megcsappanna a kassza is. Ebben az esetben azoknak lenne igazuk, akik azt hirdetik, hogy az ingyenes letöltés komoly marketingerőt jelent - az ellene való hadakozás pedig egy önsorsrontó tevékenység, ami amellett, hogy direktben elvisz egy csomó pénzt, még rombolja a filmipar saját piacát is.
A harmadik eset pedig a jogvédők teóriáját igazolná; tehát, hogy maga a fájlcsere rombolja a piacot, és ha most hirtelen, egyik napról a másikra eltűnne - például sikerülne teljesen betiltani -, akkor az alkotók további bevételekhez jutnának, hiszen még több embernek kellene elmennie a mozikba (vagy megvenni a DVD-t). Ez a lehetőség azonban azt feltételezné, hogy a mozipiac képes lenne még ennél az álomszerű tíz százalékos növekedésnél is többet produkálni - például tizenötöt, húszat, mennyit? És ezt az extra pénzmennyiséget vajon honnan, a fogyasztói piac melyik szegmensétől lehet elkérni? Létezik egyáltalán ez a pénz? Hiszen, ne felejtsük, a vásárlók most, a válság kellős közepén már így is erejükön felül díjazták a filmes alkotásokat, és valószínűleg más fogyasztási cikkektől, szolgáltatásoktól vontak el pénzösszegeket, hogy mozira többet költhessenek.
Az első két esetben nyilvánvaló, hogy a letöltések elleni kampány értelmetlen. A harmadik eset fennállása pedig az új adatok fényében meglehetősen valószínűtlennek tűnik - el kell fogadni, hogy a filmipar 2009-ben csúcsra járt, a gazdaság bármelyik szegmense boldogan elfogadná azt a szenzációs növekedési pályát, amit ő befutott, és fel kell hagyni az ízléstelen, fogyasztóellenes erődemonstrációkkal. Egyrészt nem fér össze a két eltérő típusú kommunikáció - az egyik nap mi vagyunk a sikerágazat, a másik nap pedig az ágazat elszegényedésével, eltűnésével riogatunk -, másrészt pedig nincs gazdasági realitása annak, hogy ennél több pénzt be lehessen szedni. A fájlcsere brutális eltiprásával legfeljebb el lehet rontani azoknak a kevésbé tehetős gyerekeknek a karácsonyát, akik csak negyedévente juthatnak el moziba.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.