A Geeks.hu híre szerint angol zenészek egész sora, köztük Sir Elton John és Sir Paul McCartney lovagok is hibásnak és túlzónak találták a zeneipar embertelen perelési technikáját, amivel már számos zenerajongót - a fogyasztóikat - tönkretettek anyagilag. 

Sok rossz hír jött a napokban fájlcserélésügyileg. A legrosszabb feltétlenül az, hogy a francia nemzetgyűlésen ismét átnyomták a korábban már alkotmányellenesnek nyilvánított fájlcseretörvényt, aminek értelmében az illegális letöltés internetmegvonással büntethető. Az új törvényverzió annyiban előrelépést jelent, hogy nem egy új állami hivatal feladata lesz a szankcionálás, hanem bírósági döntés rendelheti el.

Október 8. és 11. között Berlinben, szinte pontosan a Fal helyén gyűlnek össze azok a zenészek, akik nem piszkítanak maguk alá mérgükben, ha meghallják, hogy esetleg egy rajongójuk képes volt egy ingyenes másolatot készíteni valamelyik számukról. Netaudiónak hívják a fesztivált, és tematikája így szól: "East meets West", vagyis a kelet és nyugat találkozásáról fog szólni. A hivatalos invitáció ezzel kapcsolatban megemlíti, hogy Kelet-Európában nagyon izgalmas zenei élet, produkciók, művészek és netes labelek alakultak az elmúlt években. Ez azt jelenti egyébként, hogy hatalmas lehetőség előtt állunk, és a teljes hazai zenei szakmának, úgymond, hazafias kötelessége kellene, hogy legyen ennek kihasználása, és az ellenakciók azonnali leállítása.

A négy napban a berlini elektronikus szcéna legjobbjai szórakoztatják esténként a megjelenteket.

Az Index történetének legviccesebb felszólítását kaptuk meg néhány napja. A levélből - amelyet egy fordítógép hozott át hevenyészett magyarra - nagy nehezen azt bogoztuk ki, hogy egy felhasználónk jogsértő videót töltött fel az Indavideóra. A fordítógép (és egyeneságú felmenője, a pornolizer) létrehozása egyébként az emberi humor történelmének fontos mérföldköve, köszönjük meg innen az úttörő jogvédő irodának, hogy bevetette ezt a csodafegyvert. (Igen, a videót töröltük azóta.) (A neveket és a címeket persze kitakartuk a szövegből.)

A napi sajtó évek óta közvetíti élő egyenesben a hanglemezkiadók haláltusáját. Ezekből a tudósításokból gyakran úgy tűnik fel, hogy valami nagyon jelentős, fontos iparág került veszélybe – más üzletekkel tizedennyit sem foglalkozunk. A lemezkiadókat a másik oldalról pedig gyakran úgy ábrázolják mint olyan tipikus multinacionális óriásvállalatokat, amelyeknek a bevétele az égig ér, és semmi nem elég nekik. De így van ez vajon? Mekkora üzletről is beszélünk valójában?

Nagy jelentőségű tárgyaláson győzedelmeskedett a Yahoo: az internetes óriást Launchcast nevű szolgáltatása miatt támadta meg a nagy zenekiadók egy csoportja. A Launchcast egy elvileg teljesen legális netrádió, a Yahoo folyamatosan fizette is az idevonatkozó jogdíjakat. A kiadók viszont úgy gondolták, hogy a Yahoo túlságosan nagy kontrollt ad a hallgatók kezébe azzal, hogy ha nem tetszik az éppen sugárzott szám, egy gombbal egyből át lehet lépni a következőre. Ezzel a dolog interaktivitása szerintük olyan magas fokú lett, hogy mindenképp több jogdíjat kellene fizetnie a Yahoo-nak. A bírák azonban nem osztották ezt az álláspontot, szerintük egy hagyományos FM rádiónál is el lehet kapcsolni egy másik csatornára, ha nem tetszik egy szám, ettől még nem válik mondjuk a Sokol készüléke digitális csodagéppé. A Wired cikke itt olvasható.

Három indexes anyag a hétről: első és legkeményebb a Portugáliában kitört torrentháborúról szól. Az ország kulturális minisztériuma - a helyi jogvédő szervezetek tanácsára - 28 népszerű torrentoldalt kapcsoltatott le a netről. A válasz nem sokáig késett: ismeretlen hackerek feltörték a jogvédők weboldalát, és annak linkjeit a Pirate Bayre, az isoHuntra és a Demonoidra irányították át.

2010-re a fizetős zeneoldalak összforgalomban megelőzik majd a fizikai CD-k forgalmát az Egyesült Államokban - ezt jósolja az NPD nevű piackutató cég. Mi még annyit tennénk hozzá, hogy ha így lesz, az a CD-k eladásainak további zuhanásának lesz inkább köszönhető, és nem az online boltok robbanásszerű fejlődésének.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleményben állt ki a közelmúlt brutális, - szerintük - elrettentő erejű büntetései mellett szerzői jogi ügyekben. Az őrületnek tehát még nincs vége.

Az Egyesült Királyságban is bejegyezték a Kalóz Pártot - ez az utóbbi időszak legfontosabb híre, weblapjuk itt van. A fő törekvéseket nagyjából a svédektől másolták: a fájlcsere legalizálása, a szerzői jogi védelmi idő lerövidítése, az online magánélet védelme és harc a valódi szólásszabadságért, és azért, hogy mindenki részt vehessen az új, megosztáson alapuló kulturális térben. Facebook-csoportot is indítottak természetesen, ami pillanatok alatt túlnőtte a szigetország legnagyobb pártjainak csoportjait is.

A tinik a legkeményebb zenekalózok - ezt állapította meg a szintén brit Hertfordshire Egyetem felmérése, amit az Index közölt. A válaszadók 61 százaléka vallotta azt, hogy rendszeres használ fájlcserélő szolgáltatást, és egy otthoni, illegális mp3-gyűjtemény átlagos mérete 8100 dal. Ennek ellenére 85 százalék válaszoló azt mondta, hogy egy átalánydíjas, megfizethető szolgáltatás komolyan érdekelné.

Joel Tenenbaumnak viszont egy kicsit többet, 675 ezer dollárt kell fizetnie, mert bűnösnek mondták ki egy fájlcserélőperben. A szerencsétlenül járt diákra mindössze 30 dal letöltését bizonyították rá, ezért jár a horribilis büntetés - mit kapna akkor vajon egy átlagos brit diák?

A Pirate Bayre újabb problématömeg zúdult, most már a filmstúdiók is beperelték, ráadásul befektetőjelöltjük is feladni látszik terveit. Az Index cikke.

Egy brit kutató, Will Page is azzal az eredménnyel rukkolt elő, hogy a fájlcserélés mint tevékenység összességében kimondottan jó a zeneiparnak, és bevételnövekedést eredményez. A jól ismert adatok - a koncertpiac szédületes megugrása - mellett olyan, eddig kevéssé tárgyalt tényeket is elővesz, hogy a zenéhez közvetlenül kapcsolódó egyéb bevételek, például a hirdetési és szponzorpénzek is látványosan növekedtek 2008-ra, 2007-hez képest. Szintén az Index jelentette mindezt.

A megelőző írásokban többször utaltam egy titokzatos közgazdasági szabályra, amely szerint tökéletes versenypiacon a sorozatban gyártott termékek ára hosszú időtávon egyre jobban megközelíti a határköltséget, vagyis az egyetlen példány legyártásához szükséges önköltséget. A digitális másolat elkészítésének a költsége gyakorlatilag nulla: számítógépünk egy fájlról annyi másolatot készít, amennyit csak akarunk, ehhez csak elhanyagolhatóan kevés pluszpénzt kell fizetnünk az áramszolgáltatónak - ebből tehát következik, hogy ha a zenekiadók valóban versenyeznek egymással, akkor előbb-utóbb ingyen, vagy elhanyagolhatóan olcsón juthatunk hozzá a zenei fájlokhoz.

A dolog mögött természetesen nincs semmi varázslat: arról van szó, hogy ha verseny van, minden termelő igyekszik egymás alá licitálni, és ezzel megnyerni a vevőket. Nézzük meg, hogy működik a szabály a gyakorlatban, egy teljesen más területen, ahol anyagi természetű árucikkeket adunk-veszünk.

Heti hírösszeállításunk legfontosabb darabja az az ausztrál egyetemi kutatás, amely a fájlcserélési tevékenység mögötti mozgatórugókat próbálja felmérni. Az IT Café anyaga szerint az eredmények nagyjából azt mutatják, amit feltételeztünk: a kalózok óriási többsége természetesen nem tekinti bűnnek azt, amit csinál, és többnyire azért, mert nem vásárlás helyett töltenek le. Érdekes eredmény viszont, hogy a kalózletöltők között kezd kialakulni egyfajta saját, íratlan etikai kódex is. Ennek egyik eleme például, hogy azoktól a művészektől, akiket nagyon szeretnek, nem töltenek le anyagot (vagy ha mégis, utána megveszik fizikai hanghordozón is). A letöltés leggyakoribb indoka az, hogy bele a fogyasztók bele szeretnének nézni vagy hallgatni az anyagba vásárlás előtt, illetve az, hogy az adott alkotást a letöltő országában nem terjesztik hivatalosan. Azt is bizonyítja a kutatás, hogy a letöltők az átlagosnál több pénzt költenek hagyományos kulturális termékekre, mint a társadalom többi része.

"A fájlcserélés terjedése szavazatnak tekinthető a létező üzleti modellek, és a létező jogi megoldások ellen" - mondja többek Viviane Reding, az EU infótársadalom- és médiaügyi biztosa ezen a videón. És kérdez: tényleg, van egyáltalán elegendő mennyiségben felhasználóbarát ajánlat a digitális tartalompiacon? És a jelenlegi szerzői jogi szisztéma biztos, hogy meg fog felelni az internetgeneráció igényeinek is?

A Nine Inch Nails agya ezúttal a zenekar weblapjának fórumán posztolt egy hosszút a témáról. Mint írja, sok olyan kérdést kap, hogy azok a zenekarok, akik még nem ekkorák, mint ők, mit tehetnek a sikerért mostanában. Szerinte el kell dönteni: globális gigasikert akarunk-e aratni - ebben az esetben nincs más út, még mindig le kell paktálni valamelyik óriáskiadóval, és ezzel kiadni a kezünkből a művészi kontrollt.

Ha ez az út valamiért nem járható, akkor le kell tenni arról, hogy hangfelvételekből bármiféle komoly bevételre törekedjünk. A recept: el kell készíteni a lemezt a lehető legolcsóbban (de azért minőségben a maximumra törekedve), és ki kell tenni a webre az egészet, teljesen ingyen. Ha jó az anyag, a szájhagyomány-marketing be fogja futtatni. Emellett aztán lehet készíteni korlátozott példányszámú prémium lemezcsomagokat, dedikálva, az igazán kemény rajongóknak.

Reznor elmondta még: akár tetszik, akár nem, a zene ingyenessé vált, és ez lehet, hogy nem jó hír a zenészek számára, de akkor is ez a realitás. Ezért az a jó hozzáállás, ha a zenét mi magunk adjuk ingyen, és nem a torrentoldalakról kénytelenek - esetleg kétes minőségben - levadászni a zenehallgatók.

És még egy fontos pont: mindenképp építsünk adatbázist a letöltők emailcímeiből - egy újabb lehetőség, amit a torrent nem tud, és ami még nagyon értékes lehet a zenekar számára. Reznor nem a levegőbe beszél: új lemezük The Slip néven ingyen letölthető a nin.com-ról, többféle formátumban, akár tömörítetlen, 24 bit/96 kHz-es, a CD élményét lényegesen meghaladó minőségben is.

Az előző posztokban erős érveket írtunk amellett, hogy a zenei hangfelvételek kereskedelmi szempontból értéktelenné és alacsony presztízsűvé váltak, és a CD-piac igazából ezért ment át zuhanórepülésbe. Az utóbbi évek fejleményei azt mutatják, hogy a zeneipar fő bevételi forrásává a koncertbiznisz, az élőzenés események szervezése vált. Az itt kapott élmény mindig egyedi, nem másolható, nem törölhető és nem helyettesíthető, így nagyon alkalmasnak tűnik arra, hogy húzótermékként hosszú időre átvegye a rögzített zenei felvételek üzleti szerepét.

Tegyük azonban hozzá, hogy vannak olyan hangfelvétel-termékek, amelyekért a felhasználók egyre inkább, és egyre többet hajlandóak fizetni, és az itt befolyó pénzek egy újabb lábat jelenthetnek a zenei produkcióknak nemcsak a túléléshez, hanem akár egy tisztességes egzisztencia megteremtéséhez is. Ezeket a formátumokat bizonyos vásárlói rétegek fogyasztják csak, nem a teljes népesség; közös tulajdonságuk viszont, hogy létszámban folyamatosan gyarapodtak az elmúlt években, és ez a gyarapodás valószínűleg nem is fékeződik. Szóval, igencsak ígéretes piacok nyílnak meg az odafigyelő producerek előtt, csak újra kell értelmezni a zenei terméket. Aki csak annyira képes, hogy szerzeményét egy jól-rosszul lekevert sztereó mesterszalagon adja közre, az ne csodálkozzon, ha éhenhal - ez a gondolkodás körülbelül egyenlő azzal, mintha valaki az atomkorban százas szögek árusításából szeretne milliárdossá válni. A zenei piac is bonyolultabb lett, és zenei termékportfóliónkat is gondosan fel kell építeni ahhoz, hogy a siker reményével szálljunk be a játékba.

Lássuk akkor, miből élünk a huszonegyedik században!

Fellebbezni fog a fájlcserélésért kétmillió dollárra büntetett asszony, írja az Index, most már biztos. Ezzel nagy szolgálatot tesz a felperes zenekiadóknak is egyben, mert rájöttek, hogy a rémisztő ítélettel sokkal többet vesztettek, és a megfélemlítő sstratégia, amire alapoztak, nem működik - a világ sajtója, közvéleménye száz százalékosan a 24 számot letöltő zenerajongó mellé állt.

A Radio Café Szinkrontolmács című műsorában június 26-án Bródy Jánossal együtt voltunk vendégek, természetesen az egyik főtéma a sokat vitatott fájlcserélő-ítéletek ügye volt. Bródy ugyebár a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület elnöke, így idehaza ő tekinthető a legilletékesebbnek az ügyben. 1:22:00 körül kezdődik ez a rész a műsorban, és egészen a végéig tart.

A Boingboing friss híre alaposan összezavarja majd a jogvédőket: Moby új lemezéről éppen az a dal hozta az iTuneson a legtöbb pénzt, amit a művész ingyen is elérhetővé tett, az albumot reklámozandó. A nemrég megjelent Wait for Me című lemez Shot in the Back of the Head című számát már hónapokkal a megjelenés előtt közzétették Moby weboldalán, legálisan és ingyenesen, és ez volt az a szám, amihez maga a twinpeakses David Lynch készített klipet.

Ezzel lehet, hogy végképp megdől az az érv, mely szerint az ingyenes letöltés teszi tönkre a lemezipart - esetünkben úgy tűnik, a helyzet épp fordított.

Az amerikai MAHASZ, a RIAA már nemcsak zenei felvételek miatt aggódik: nemrég egy amerikai bíróságot arra utasított, hogy távolítsa el weboldaláról azokat a hangfelvételeket, amelyeket egy fájlcsereper előtti meghallgatásokon készítettek. Ezeket a felvételeket a bíróságok eddig oktatási célzattal tették közzé - a lemezkiadók lobbicége persze nem szerzői jogi aggályokkal támadta be a bíróságot, hanem egy Massachusetts-állambeli privacy-törvényre hivatkozva. Hogy a RIAA-nak miért fájdalmas, ha a szélesebb közönség is megismeri pertaktikájukat, az persze egy kérdés, ráadásul valószínűleg a költői kérdések családjából. Mindenesetre az érvelésük, úgy tűnik, jogilag megállhat, ami viszont a hivatkozott helyi törvényhelyre vet rossz fényt; hiszen elképzelhető, hogy az ilymódon szembekerül az Államok szövetségi alkotmányával, ami pedig erős rendelkezéseket tartalmaz a bírósági eljárások nyilvánosságára vonatkozóan.

Részletes cikk a Wiredben.

Az Index techrovatából Tóth Balázs járt a svéd fővárosban, és interjút készített Jan Lindgrennel, a Kalózpárt kampányszervezőjével. A szakember újból elismételte az ismert tényeket: a fájlcserélés eddigi tíz évében a kiadott zenefelvételek száma megduplázódott, az emberek újból elkezdtek koncertekre járni, a négy gigakiadó érdekszféráján kívül eső, kisebb kiadók közül pedig egyre többen igen tudatosan használják ma már a fájlcserélőket zenepromócióra. Az interjú itt olvasható.

Külön beszemlézem az előző posztban említett májusi Brian Eno-cikket a Prospectből, mert jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Az övé (háta mögött olyan topprodukciókkal, mint a Roxy Music és a U2) egy jó példa arra, hogy a zeneipar forradalmi átalakítása nemcsak az amatőrök lázálma, a profik legelső osztálya is lassan felismeri, miről van szó, és hogy mindez egyáltalán nem áll szemben az érdekeikkel.

A koncertélmény nem másolható memóriakártyára, ez a legfontosabb mondanivalója írásának; és a szerző jelzi egyben, hogy ezt a zenekarok többsége már egyébként fel is ismerte, a Time Outban annyi koncerthirdetés van, mint soha. Ennek következménye, hogy a koncert vált a valódi termékké, és a lemezfelvételek ma már maximum a koncertek promóciójára alkalmasak.

Szintén fontos jelenség a szabadtéri fesztiválok óriási sikere és szaporodása, ahol a zene végre azt a feladatot tudja betölteni, amire való: emberek összehozására, új társadalmi viszonyok egyengetésére.

A felvételek ingyenes másolhatósága azt hozta magával, hogy a produkcióknak olyan zenei termékeket kell létrehozni, amelyek nem másolhatók. A zenei felvétel önmagában kevés, bele kell azt építeni értékes árucikkekbe, limitált példányszámú lemezekbe, rengeteg plusz művészi anyaggal, fotókkal stb. Ez demokratizálja is egyben a művészeti piacot, hiszen lehetőséget ad társművészeknek: fotósoknak, képzőművészeknek, hogy együttműködve a zenészekkel, új művészi formákat találjanak ki.

Hogy a CD elavult technológia, azt ma már mindenki érti. A számítógépes adathordozók már csak ilyenek: egy darabig használjuk őket, aztán elfelejtjük. Ez történt a különböző méretű floppylemezekkel, streamerekkel, a ZIP-meghajtókkal, a ROM-kártyákkal és sok minden mással. Jön az újabb, jobb, nagyobb kapacitású, gyorsabb eszköz, és gyorsan átállunk rá.

Optikai meghajtóban a CD óta már a második generációt váltjuk, előbb DVD-re ugrottunk, most meg már onnan is továbbmegyünk, a blu-rayre, miközben már előkészületben vannak az annál is újabb generációjú tárolás aspiránsai. Szó nincs arról, hogy olyan kis tömegű adatmennyiségért, amit egy órányi zene reprezentál, 2009-ben lemezt kéne cserélnünk egy lassan felpörgő, olvasási hibalehetőségekkel sűrűn terhelt meghajtóban.

De ha csak ennyi lenne a probléma, ezen még valahogy túl lehetne lépni. A gondok viszont sokkal mélyebben vannak eltemetve. Ugyanis nemcsak az adathordozó avult el – maga a hangfelvétel mint tartalom vesztette el értékének döntő részét.

A Harvard Business School kutatói, Felix Oberholzer-Gee és Koleman Strumpf nemrég komoly, részletes tanulmányt tettek közzé, melyben számos felmérésük ereményeire hivatkozva azt állítják, hogy a fájlcserélés eddig kilencéves korszaka alatt a kreatív iparágak, különösen a film- és zeneipar bevételei valójában nőttek, méghozzá lényegesen. A probléma szerintük az, hogy az ennek az ellenkezőjét állító, többnyire ipari megrendelésre készülő anyagok szándékosan túl szűkre veszik a vizsgált területet - például csak a lemezeladásokra koncentrálnak, és kihagyják az azzal teljes mértékben összefüggő és elválaszthatatlan koncertbizniszt.

Az anyagra a Népszabadság cikke nyomán bukkantunk; egyrészt köszönet érte nekik, másrészt ne menjünk el amellett, hogy összefoglalójuk félreértelmezi az eredeti dolgozat mondanivalóját. A Népszabadság szerzője szerint az internetes fájlcserélés bővíti és sokszínűbbé teszi a kínálatot - ilyet azonban nem állított a két kutató. Mondanivalójuk egyik lényege inkább az, hogy ha igaz lenne az a panasz, miszerint a fájlcserélés megöli a zeneművészek ösztönzését, akkor nem az lenne a helyzet, hogy ma jóval több lemez jelenik meg a piacon, mint az évtized elején.

Néhány érdekesebb részlet, magyar fordításban:

A szélsőjobb megerősödésénél gyengébb, a kisszíneseknél viszont határozottan hangsúlyosabb hír volt szerte a világon, hogy Svédországból az Európai Parlamentbe jutott az első olyan politikai formáció, amely a szerzői jogok rendszerének megreformálását hirdeti.

Idén már tizenegy éve zajlik a vértelen, de egyáltalán nem csendes jogi háború, amelyben eddig csak az egyik fél volt azonosítható: a szórakoztatóipar cégei, szervezetei azok, természetesen, szövetségben a szerzői jogkezelő és jogvédő szervezetekkel. Ez a csapat fogadtatta el 1998-ban az Egyesült Államok törvényhozásával azt a törvényt, amely - szándékaik szerint – szabályozni volt hivatott a digitális korszak kultúraüzletének alapjait.

A másik, jóval nagyobb létszámú oldal eddig csendben volt, és minden különösebb lelkifurdalás nélkül napsterezte/torrentezte le magának az őt érdeklő zenei és filmes produkciókat.

Arról tárgyalunk, hogy merre mennek a letöltés által sújtott iparágak, tönkremennek-e, vagy csak átalakulnak, esetleg még nagyobb fejlődés elé néznek-e. És hogy tiltsuk, tűrjük vagy támogassuk a kalózokat. Lesznek nagyon hosszú írások is, meg egészen rövidek is. Én kezdem, de be lehet szállni.

Gerényi Gábor, Index.hu