Friss topikok

Fordulat az írható CD-k jogdíjának ügyében

2010.10.23. 21:03 gg

Könnyen lehet, hogy drámai változást hoz az irreálisan magas üres CD-, DVD- és memóriakártya-jogdíjak ügyében egy friss döntés. Egy spanyol vállalatra, a Padawanra kirótt szerzői jogdíjakat ugyanis a cég fellebbezése nyomán a másodfokú bíróság szerint - az időközben értelmezése felkért Európai Bíróság jogértelmezése alapján - a cégnek egyáltalán nem kell megfizetni. Az Európai Bíróság kijelentette: A "magáncélú másolat után fizetendő díjnak" a cégek és vállalkozók által a magáncélra történő másolástól eltérő célra beszerzett, többszörözésre alkalmas adathordozók tekintetében történő alkalmazása nem felel meg az uniós jognak.

A döntés uniós szintű állásfoglalás, tehát az Magyarországon is azonnal, késedelem nélkül alkalmazható bármilyen jogi eljárásban.

Ez pedig pontosan ugyanazt jelenti, ami miatt már a magyar piac is évek óta háborog - hogy a hivatásos fotósok memóriakártyái után teljesen logikátlan és abszurd jogdíjakat szedni azon az alapon, hogy zenét is lehetne rájuk másolni, hogy a szoftverfejlesztő cégek, melyek tonnaszámra fogyasztják az írható médiát, jogellenesen vannak beépített jogdíjfizetésre kényszerítve, hogy a videóproducerek a saját alkotásaikat tartalmazó lemezek után nem kényszeríthetők arra, hogy másoknak (olyanoknak, akiknek ezekhez az alkotásokhoz semmi közük) ezért szerzői jogdíjat fizessenek.

A Bíróság indoklásában egyébként állást foglalt a magánszemélyek által az üres hordozók után fizetendő szerzői jogdíj mellett, további támogatásáról biztosítva az intézményt.

89 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaloz.blog.hu/api/trackback/id/tr722393957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BlahBlah 2010.10.23. 21:44:41

a kazettás, rádióból felvett v. 2 kazettás magnóval másolt kazettás időszakban miért nem volt ekkora háborgás? jah, hogy akkor nem csak a pénz volt az érték....

Goompah 2010.10.23. 21:52:15

Erről (vagyis a cég és a spanyol szerzői jogvédők konfliktusáról) már régen olvastam, az eredmény előre kiszámítható volt.

Meglepődnék, ha az Artiskuss erre nem úgy reagálna, hogy tovább emeli a magánvásárlásokra kirótt jogdíjat. Amivel persze megint csak a szlovákok járnak jól, de meg is érdemlik, nekik több eszük van: jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint.

Franzi 2010.10.23. 21:54:41

mi az, hogy "hivatásos fotós". én nem hivatásos fotós vagyok, de magas szinten űzöm ezt a hobbit. akkor mi ez a megkülönböztetés?

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.10.23. 22:05:18

a hivatásos fotós jelentőségét én sem értem, az amatőr hobbifotós meg a családapa is azért vesz SD kártyát hogy fotózzon rá.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.23. 22:07:13

Vesz valaki üzletben DVD korongot?

Pipas 2010.10.23. 22:07:56

@Franzi: Hát ez az! Bár mondjuk én a vaterán meg az ebayen veszem a memóriakártyát a fényképezőgépemhez. Mondjuk így igazságos. ;)

Sákif za morro? 2010.10.23. 22:09:25

Csendben kérdezem: Regisztrációs adó ügyben változott valami? Pedig párszor már ránk is szóltak....

Pipas 2010.10.23. 22:12:51

@Ben Zinkoot: No igen, azt mondjuk akár el is törölhetnék végre, hogy behessek autót! Hogy rohadjanak meg!

becketman · http://putritours.blog.hu 2010.10.23. 22:12:55

@Franzi:
gondolom, hogy az, aki számlával vásárol kártyát, majd számlát ad fotózásról. Tehát vállalkozásszerűen gyakorolja a szakmát. Nem a színvonalról van szó, hanem a felhasználás céljáról. Ha teszem azt a saját szoftverünket hozzuk forgalomba egyszer írható cédén, miért is kellene jogdíjat fizetnünk?

Pipas 2010.10.23. 22:15:12

@becketman: Na de ha nem tudod eladni a fényképedet, akkor abból hogyan következik, hogy jogdíjat kell fizetned zenére? És ha nem a saját szoftverünket írjuk dvd-re, hanem a cég adatainak napi mentését? Ahhoz mi köze ennek a rablóbandának?

:osbourne. (törölt) 2010.10.23. 22:16:52

Miért nem akarnak ezek a cégek tönkremenni ? A zenészeknek már nagyobb a bevételük a fellépésekből és jobban megy nekik mint régen.

kuki123 2010.10.23. 22:17:46

Vége lehetne már a maffia szerű szabad rablásnak is.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.10.23. 22:18:05

A beépített jogdíj előnye, hogy így a magáncélú letöltés a gyakorlatban engedélyezett, hiszen a jogdíjjal már "fizettél" a tartalmakért.

Legalábbis furcsa lenne, ha lenne beépített jogdíj is, és emellett tilos lenne magáncélra letölteni is, hiszen így kétszer fizetnél jogdíjat ugyanazért a tartalomért, egyszer vásárláskor, máskor meg üres adathordozó vásárlásakor.

2010.10.23. 22:19:43

Szerintem egyszerűen úgy lesz megoldva, hogy aki számlát kér, annak nem kell kifizetnie a jogdíjat. Vagy esetleg visszaigényelhető lesz.

balage28 2010.10.23. 22:29:19

@d'oh: a hivatásos fotó általában nem sd kártyát vesz, hanem cf-et. SD kártyás médialejátszó van sok, CF-es pedig gyakorlatilag nincs.
Egyébként teljesen igazad van :))

Goompah 2010.10.23. 22:33:12

@Anti Anyag: Én már láttam egy ilyen embert. Alaposan meg is néztem, mert igen ritka az ilyen látvány.

belekotty 2010.10.23. 22:40:48

De jő! Akkor vége lesz az Articsókosok biznicének? El kell menniük dolgozni? Juhé! :-))
Rohadjanak meg!

gabest1 2010.10.23. 22:51:11

@balage28: Miért venne CF-et, ha már SD kártyát dug a gépébe, notebookjába, és még a seggébe is?

aDoayen@HWSW 2010.10.23. 23:00:32

@balage28: miért, szerinted a CF-re nem kell díjat fizetni?

minden olyan eszközre, ami alkalmas adattárolásra kell.
formátumtól függetlenül

OkoskaTo:rp 2010.10.23. 23:11:30

Akkor tehát bárki, aki áfás számlát kér a Media Marktban, az a kiírt árhoz képest párszázzal olcsóbban megkapja a lemezt?

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2010.10.23. 23:12:46

@Franzi: fotózásból élsz? valószínűleg nem, mert akkor te is hivatásos fotós lennél.

Kis ember 2010.10.23. 23:19:20

@:osbourne.:

Ne haragudj, de a zenészek nem csak koncertező zenészek lehetnek. A zeneszerzők, a szövegírók nem feltétlenül koncerteznek.
Csak a pontosság végett.

2010.10.23. 23:22:49

az megfordult már a fejetekben: vajon a kedves művész urak/hölgyek, kiknek védelmére kél eme nemes matrica, hogy támogassa szegény alkotókat...

HÁNY KIBASZOTT MÁSOLT CD-t/DVD-t TARTANAK OTTHON A POLCON???

na, ha ezt megválaszolják őszintén, utána csakis hivatalos helyen vagyok hajlandó bármilyen adattároló egységet vásárolni.

csókolom!

DzsonMeklén · http://defenderdown.gportal.hu 2010.10.23. 23:42:09

Helyes! Unom már, hogy a CD-k amin a munkákat adjuk le, legalább 100-as darabja emiatt a szarság miatt.

DzsonMeklén · http://defenderdown.gportal.hu 2010.10.23. 23:44:20

@[imi]:

NA jó de a saját fotóimra magánemberként minek fizessek jogdíjat?

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.10.23. 23:46:13

Igazából sok jelentősége nincs itthon a döntésnek, hiszen mindenki aki komolyabb tételt vásárol már külföldről szerzi be az adattárolókat. Az a verzió pedig nem lesz járható út, hogy aki számlát kér az majd olcsóbban szerezhet be, hiszen akkor mindenki csak számlára vásárolna.

2010.10.23. 23:51:15

Nem értem, hogy a gipsz meg a cement után hogy-hogy nem kell jogdíjat fizetni. Ugyanis a gipsz alkalmas szobrok és domborművek lemásolására, sőt, akár sokszorosítására is. Na és a gyertya! A megolvasztott viasszal bakelit hanglemezek másolhatók. Micsoda kihagyott lehetőségek! És a legsúlyosabbat nem is mondtam még. Minden reggel, ébredés után megformázom az articsókásokat. Mi ez, ha nem illegális másolat? De én ezzel tisztában vagyok, és nem terjesztem a kis másolatokat, hanem elkészítés után hamar leöblítem őket. :)

2010.10.23. 23:51:53

Nem értem, hogy a gipsz meg a cement után hogy-hogy nem kell jogdíjat fizetni. Ugyanis a gipsz alkalmas szobrok és domborművek lemásolására, sőt, akár sokszorosítására is. Na és a gyertya! A megolvasztott viasszal bakelit hanglemezek másolhatók. Micsoda kihagyott lehetőségek! És a legsúlyosabbat nem is mondtam még. Minden reggel, ébredés után megformázom az articsókásokat. Mi ez, ha nem illegális másolat? De én ezzel tisztában vagyok, és nem terjesztem a kis másolatokat, hanem elkészítés után hamar leöblítem őket. :)

Rose and Lily 2010.10.24. 00:00:54

@kermi: Helyes az észrevétel.

Most (?) éppen itt vannak lobbi érdekek, ennyi az egész.

Az, hogy valaki -tegyük fel zenész, író, filmes- otthon készít, alkot, adathordozót (papírt, cd-t, DVD-t, stb) használ, fizet, még akkor is, ha azt kukába dobja, vagy maga archiválja önmagának.

E befolyt jogdíj pedig NEM érkezik meg SEMMILYEN formában azon Artisjus-nál regisztrált zenész, alkotó számlájra, aki nincs egy bizonyos körön belül.
(ez utóbbit most nem részletezem, tessék megnézni, hogyan lehet az, hogy az évek óta nem albumot megjelentetők a legnagyobb bevételhez jutók, amely bevételt nagyrészben adathordozó forgalom alapján számolnak... vagy hogy a koncert/rádió/TV játszási listák és a valóban hallható dalok listája között miért is van különbség...)

Ez van, ezt kell szeretni.
És valóban, támogatni a külföldi kereskedőket.

Forest (törölt) 2010.10.24. 00:08:13

Nem értem, hogy mit nem nem lehet érteni ezen. (Nyilván mondjuk aki alkalmazott annak talán nem egyértelmű.)
Tehát: Aki vállalkozó, vagy cég, vagy "mittudomén" van 1. ehhez kapcsolódó adószáma (igen a céges/vállalkozói adószám különbözik a magánszemélyek adószámától)
2. A Vállalkozói Igazolványban (cégeknél asszem az alapító okiratban) vannak felsorolt TEÁOR vagy FEOR? számok, amik egyértelműen beazonosítják a tevékenységi kört.
Namármost. A Vállalkozói igazolványt általában magunknál tartjuk.
Egyszerű rendszert lehetne kidolgozni: Amikor a gép a pénztárnál érzékeli az adószámból, hogy vállalkozó, vagy cég fizet, automatikusan vonhatja is a jogdíjat. (ez egy before insert trigger is lehetne pl oracle alatt)
Persze nem ártana pontos TEÁOR kódokat ellenőrizni (az első fizetésnél mondjuk manuálba, aztán csak a TEÁOR alapján is érvényes cégek/vállalkozók kapnának kedvezményt ill. jogdíjmentességet)

Öröm lenne nézni, hányan vennének fel számtech. vagy más egyéb média-tevékenységet a tevékenységi körükbe :)

Amúgy kapják be a szerzői jogvédők. A logikájuk szerint ugyanis ha valaki sövényvágót akar vásárolni, akkor szíveskedjék előre előzetesbe vonulni, mert azzal akár ölni is lehet(ne)

Sosem értettem ezt a fajta "bűnözés-megelőlegezési" értékrendet.
Tisztára mint a BKV ellenőr, aki gondolkodás nélkül mindenkiről azt feltételezi hogy potenciális bliccelő.
Ennél azért több intelligenciát feltételeztem jogászokról...

Franzi 2010.10.24. 01:06:19

@becketman:

én ezt értem. és ha én a saját fotóimat szeretném adathordozókon tárolni, akkor arra milyen jogdíj esedékes?

Franzi 2010.10.24. 01:08:24

@becketman:

továbbá éppen most kezdtem el a saját régi vinyl lemezeket cd-re átjátszani. saját cucc.

P.A.N. 2010.10.24. 01:10:49

Nahálistennek végre valahol felvetődött ez a kérdés, ahol Bródy Nagygenerációs Forradalmár János féle Artisjusok és egyebek kevésbé érdekesek, mint a jog.
Forest: így igaz!
Ezzel az erővel az autókra eleve bírságot kellene kiszabni, mert majd úgyis vétesz a KRESZ ellen.

Pár éve működik a cégünk ahol saját anyagainkat sokszorosítjuk, illetve ügyfelek anyagait archiváljuk CD-DVD hordozókra. A hordozóvásárlásunk 95%-ban ilyen célú. A memóriakártyákra fotózunk, és a saját munkánk után fizetünk ezeknek a senkiháziaknak. Természetesen meglehet találni a beszerzés okos módját, de miért kell ebbe kényszeríteni a cégeket? Arról nem is beszélve, hogy a beszedett harács nem azokhoz kerül, akiknek a lemezeit a gyerekek másolgatják, hanem pofapénzként elosztják.

A táblázat alja felé érdemes nézelődni:

4. CD-R típusok
CD-R és CD-RW
300 MB-ig 16 Ft/db
CD-R és CD-RW/Data
700 MB-ig 44 Ft/db
CD-R és CD-RW/Data 700 MB felett,
illetve CD-R és CD-RW Audio 64 Ft/db
5. DVD típusok (pl. DVD-R/+R, DVD-RW/+RW, DVD-RAM)
4,7 GB alatt 16 Ft/db
4,7 GB 75 Ft/db
9,4 GB-ig 180Ft/db

6. Egyéb nagy kapacitású optikai diszk
4,7 GB 75 Ft/db
9,4 GB-ig 180 Ft/db
15 GB-ig 300 Ft/db
25 GB-ig 400 Ft/db
50 GB-ig 500 Ft/db
100 GB-ig 700 Ft/db
200 GB-ig 800 Ft/db
200 GB felett 850 Ft/db

7. Minidiszk
Minidiszk 64 Ft/db

8. Kép-, illetve hanghordozóként használható memóriakártyák (például kártya hordozható
multimédia eszközhöz, CF, MMC, MS, Smart Media, SD, Mini SD, MicroSD, xD, Microdrive-típusú kártyák)
64 MB-ig 40 Ft/db128 MB-ig 80Ft/db
256 MB-ig 100 Ft/db
512 MB-ig 120 Ft/db
1 GB-ig 150Ft/db
2 GB-ig 300 Ft/db
4 GB-ig 500 Ft/db
8 GB-ig 800 Ft/db
12 GB-ig 1200Ft/db
16 GB-ig 1600 Ft/db
32 GB-ig 3200 Ft/db
32 GB felett 3400Ft/db

9. Audio, illetve audiovizuális tartalom másolására/tárolására alkalmas külsõ, hordozható háttértároló
(pl, Pendrive, USB Flash Drive)
1 GB-ig 100 Ft
2 GB-ig 200 Ft
4 GB-ig 400 Ft
8 GB-ig 600 Ft
16 GB-ig 1200 Ft
32 GB-ig 2400 Ft
32 GB felett 2500 Ft

10. Audio, illetve audiovizuális tartalom lejátszására alkalmas, hordozható multimédia eszközbe integrált
tárolóegységek*
32 MB-ig* 100 Ft/db
64 MB-ig* 200 Ft/db
128 MB-ig 400 Ft/db
256 MB-ig 640 Ft/db
512 MB-ig 1200 Ft/db
1 GB-ig 1600 Ft/db
2 GB-ig 1920 Ft/db
4 GB-ig 3200 Ft/db
10 GB-ig 4800 Ft/db
40 GB-ig 7200 Ft/db
80 GB-ig 8000 Ft/db
80 GB felett 9000Ft/db
* Az e pont alá tartozó mobiltelefon funkcióval is rendelkezõ multifunkcionális eszközbe integrált tárolóegységre csak akkor kell megfizetni a szerzõi
jogdíjat, ha annak kapacitása meghaladja a 64 MB-ot.
11. Audio, illetve audiovizuális tartalom tárolására szolgáló, szórakoztató elektronikai eszközökbe integrált
tárolóegységek (beépített tárolóegységgel rendelkezõ videó felvevõ-lejátszó készülékek, beépített tárolóegységgel
rendelkezõ DVD-író, -felvevõ-lejátszó készülékek, beépített tárolóegységgel rendelkezõ televíziókészülék, beépített
tárolóegységgel rendelkezõ digitális vevõdekóder (set-top-box) és mûholdvevõ készülék)
80 GB-ig 3200 Ft/db
160 GB-ig 4000 Ft/db
250 GB-ig 5600 Ft/db
250 GB felett 7200 Ft/db

II.
1. A jogdíj megfizetése
Az Szjt. 20. § (2) bekezdése alapján a fenti jogdíjat az üres kép- vagy hanghordozó gyártója, külföldön gyártott kép-
vagy hanghordozó esetén pedig a jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személy, vagy – vámfizetési
kötelezettség hiányában – egyetemlegesen a hordozót az országba behozó személy és az azt belföldön elõször
forgalomba hozó személy köteles az ARTISJUS Magyar Szerzõi Jogvédõ Iroda Egyesülethez a vámkezelés
H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ • 2009. évi 63. szám 21449 ...stb

Franzi 2010.10.24. 01:13:14

@[imi]: itt nem az a kérdés.
miért kell nekem, mint amatőr fotósnak a saját képeim tárolása után jogdíjat fizetni másnak, pl. zenészeknek?

Zsola777 2010.10.24. 01:31:40

A papírra és ceruzára miért nincs jogdíj? Azzal is lehet adatot rögzíteni és azon tárolni! Mondjuk dalszöveget, kottát, képet.

Darth Revan 2010.10.24. 03:31:50

Nem zavarna a jogdij, ha legalabb befognak vegre a szajukat. De minden rohadt DVD-n atugorhatatlanul rajta van az az idegesito film, hogy ha letoltesz, bunozo vagy.
Szoval fizessunk jogdijat az ures adathordozok utan, de nehogy veletlenul jogvedett tartalmat masolj rajuk, mert akkor bunozo vagy...

A multkor egy brit DVD-n nem ez a sz*r film ment, hanem csak egy felirat: "A DVD megvasarlasaval a brit filmipart tamogatta. Koszonjuk." Mennyivel masabb ennek a hangulata...

G.kommenter 2010.10.24. 07:32:34

@balage28: Ugyan nem hivatásos fotós vagyok, de profi fotó technikával foglalkozok. Profi fotósok is elég gyakran vesznek SD kártyát. Aki nem Full-Frame gépben gondolkodik annak már csak SD vagy és a mellet saját kártyás (Sony MS, Olympus XD) gépet tud venni. A héten láttam egy rendezvényen a Nikon új gépét 2 SD foglalattal.
Egyébként egyet értek a dologgal. Így a botban gyakorlatilag tarthatnák matrica nélküli lemezt saját munkára. Eladni meg csak matricásat lehetne. (mellesleg most is ez van, a magyar cake csomagolásába megy át külhoni lemez. De akkor már legálisan is!)

magyar ember teli szájjal 2010.10.24. 08:22:44

Erre a rendelkezésre szerintem a magyar állam kábé 17 kilométer magasságból tesz. Legfeljebb majd évi egyszer visszaigénylésben lehet visszaigényelni a befizetett jogdíjat.

binomatic 2010.10.24. 08:40:28

Zsola777
A papírra van. Meglepödtél-e?

yanchi345 2010.10.24. 09:04:55

@Darth Revan: A halálom az a b*zi filmecske, amiben hosszasan magyarázzák, hogy milyen görény az, aki másolt DVD-t használ. De basszus, ha lemásolom, az első, hogy ezeket a szarokat lehagyom róla...
De tényleg, mennyivel jobb érzést kelt, ha megköszönik, hogy megvettem a filmet (ráadásul én gyakran veszek meg olyan filmet, amit előtte letöltöttem, tetszett, ezért méltónak tartom rá az alkotót, forgalmazót, hogy fizessek a munkájáért).

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2010.10.24. 09:13:17

Papíron, fénymásolón miért nincs jogdíj?

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2010.10.24. 09:31:16

@KKKKKKK: én úgy tudom, hogy a másolón van jogdíj, sőt még a multifunkciós nyomtatókon is. a papírral pedig lehet, hogy csak a s*gg*m*t törlöm ki. ennyi a vélemény a jogdíjról.

Klikker · http://annodomini.blog.hu/ 2010.10.24. 09:34:33

A szitu az, hogy nem háborognunk kellene, hanem felemelni a seggünket, s jogi panasszal élni, hiszen egészen biztos, hogy ez alkotmányellenes. (Komolyan fontolgatom egyébként perre vinni a dolgot) Jogilag semmiképpen nem állja meg a helyét, hálistennek idehaza először kell valakinek a bűnösségét bizonyítani, s csak utána ítélhetik el, kivéve ezt. Teljesen zavaros ráadásul, hogy olyanért fizetünk előre, amit meg sem veszünk (letöltés), de ha megtesszük mégis, akkor bűnözők vagyunk, hiába fizettük ki előre a pénzt gyk. megvettük.

Ennyi erővel a sarki bolttól is jöhetne havidíjas számla, mert vagy lopok tőlük a boltból, vagy nem, de biztos, ami biztos, sőt, azon se lepődjek meg, ha a rendőrök leállítanak, hogyaszongya: erős gyereknek nézel ki, te akár embert is ölhetnél, úgyhogy inkább lesittelünk, tutira kell menni.

akkor most mi van? 2010.10.24. 09:35:14

A munkára gyártott gépek döntő többsége CF kártyás, a Nikonnál kezdenek SD-re váltani de a többinál a CF az alap, ha van is mellette más, akkor is ott a CF foglalat. A CF masszívabb, strapabírobb, aktuálisan mindig gyorsabb és nagyobb kapacitásban elérhető mint az SD.

bounty123 2010.10.24. 09:36:55

Régóta csak Szlovákiából vesz a cégünk cd-ket (~30ft/db), röhej ez a matricázós baromság.

Grigorij 2010.10.24. 09:46:07

hú hány éve ugatom ezt!
Mert nálunk a háborgók 99,99%-a a illegális letöltők voltak és egyszerűen lesöpörték a döntő többséget jelentő cégeket, fejlesztőket, ügyvédeket, intézeteket!
Hogy bródynak és tolvajainak nem éri meg zenét csinálni, mert a munka céljára vásárolt nyersanyagok után tolvaj módjára ellopott milliárdokból jobban élhetnek!
Szerzői jog birtokosaitól lopták el évekig a jogdíjat!!!

Természetesen hasonlóan jogsértő a családi fotók után fizetett zenei jogdíj is...

A megoldás évtizede ismert:
- a cégek, vállalkozók kizárólag nagykerből vásárolhassanak jogdíjmentesen, és ha mégis kiskerbe árulják, tegyék rá a matricát!
- kiskerben pedig korábban is léteztek az audio CD-k...

ipapa 2010.10.24. 09:48:28

megnéztem a szartisjus oldalát, nem látok kimutatást a pénzekről, ha valaki látja hol van, irja meg pls.

ha jól értem a logikájukat, a magyar előadők, szerzők letöltések, illegális másolások miatt kieső bevételét kompenzálják az adathordozó jogdíjak. Csak megkérdem, milyen arányban van a kompenzáció működtetése és a nemes célra átutalt pénz?

más: ti milyen arányban tartotok magyar műveket mondjuk 100 adathordozóból véve a mintát?

nálam gyakorlatilag ez kimutathatatlanul kicsi szám.
de ha mondjuk 1/500 akkor én 500 adathordozó jogdíjtartalmát fizessem ki 1 adathordozónyi magyar műért? nem túlzás ez? de hogy erősebben fogalmazzak: nem kurvára-szabadrablás?

Ha a rádióban 20% körül van a magyar számok aránya (artisjus felmérés) akkor a nép ennél vszeg nem tart nagyobb arányban magyar műveket otthon lemásolva.
Én pl baromira nem.

mizrolist 2010.10.24. 09:59:53

@KKKKKKK: A fénymásolón van, ahogy a memóriakártyákon, a nyomtatókon vagy a winchestereken is.

Klikker · http://annodomini.blog.hu/ 2010.10.24. 10:02:03

Várom már a levegőadót. A levegő ugyanis a hangszálakat rezegtetve kiválóan alkalmas bármelyik jogvédett dal eléneklésére. És hát sose lehet tudni, mire készül valaki éppen egy levegővétellel.

ipapa 2010.10.24. 10:02:43

@ipapa: nos találtam valamit a főigazgató beszámolójában: 74% a-a a bevételnek a felosztott pénz de az, hogy kik között, az homályos nekem: "felosztás Artisjus jogosultak és más külső jogosultak (szervezetek) számára" ebből a szervezetek mit takarhat? ezt még nem látom.
Amúgy vn utalás arra is, hogy külföldi előadók is lehetnek Artisjus jogosultak. De köztük vannak angol és amerikai előadók is?

Pajtás 2010.10.24. 10:19:26

Én igazából azt nem értettem meg soha, mikor megjelent a cd 600huf volt egy műsoros kazi 1800 lett a cd. Azt mondták a magas előállítási költség miatt. Ez ma kb 40 huf. Amikor megjelent a dvd, egy jogtiszta vhs 800 huf volt a dvd 5k huf, ott is a fentiekre hivatkozva tartották az árat az egekben. Most miért drága? Azé me ez egy rohadt maffia bazze....

Hümüzhümümüz 2010.10.24. 10:24:46

Engem semmilyen formában nem érint a dolog. CD/DVD lemezt, SD kártyát szlovákiából rendelek. Összes pendrive-om valami céges ajándék és töltök ezerrel zenét, filmet. :D
Ha valami kiba**ott jó, akkor elmegyek koncertre, vagy moziba.
Műsoros lemezeket csak így karácsony kornyékén veszek, mert Zorán, vagy Dés lemez nem nagyon tölthető. :S

Különben évek óta megy a toporgás. Az emberek letöltenek, családok szopnak a DVD lemezes kamerájuk miatt, cégek a 8, 16, 32 gigás okostelefonok, illetve lemezek miatt az Artisjus meg csak úgy van és él, mint Marci Hevesen.

Franzi 2010.10.24. 10:26:20

@Klikker:

a levegőadó is létezik már. németországban. az utcára kilógó reklámtáblákra kell fizetni, cm3-enként számoljak ki.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.24. 10:30:02

Vége lesz lassan a nagy biznisznek, mert a DVD kezd lecsengeni, hiszen most már inkább HDD-n tárolódnak a filmek. Ez még a hologram nélküli DVD-nél is jóval gazdaságosabb, ráadásul mennyivel egyszerűbb, ha jól áttekinthető mappaszerkezetben vannak a filmek, mint korongon. A HDD biztonságosabb is mint a DVD, lejátszási gondok sincsenek és a nagyfelbontás (1080) sem gond.

2 TB HDD-n kb. 26.000 Ft, ami nyilván tartalmazhat jogdíjat, de ha ugyanezt a kapacitást DVD koronggal akarjuk elérni, úgy több mint 40.000 Ft-ba kerül, feltéve, hogy 100 Ft-ért vesszük a DVD korongot. (Az üzletekben ennél általában jóval több).

Ráadásul a DVD lejátszónál sokkal "intelligensebb" eszköz olvas kártyáról, pendrive-ról, külső DVD lejátszóról, lehet vele netes TV-ket nézni, játszani és méretében negyed akkora mint a DVD lejátszó.

MP 2010.10.24. 10:36:44

Már elnézést! Ha én fotózom valamit majd ráírom egy lemezre akkor azokat a jogdíjakat amik engem illetnek ki fizeti ki? Mert a memkártyát és cd-t is hivatalosan vettem! S még hány ilyen adó van? Aki itt vesz lemezt az megérdemli. Néhányuknak akik a döntéseket hozzák rá kellene jönniük hogy szabad kereskedelem van tehát nem kell itthon vásárolni a lemezt!!!

morden2 2010.10.24. 10:49:00

Nemértem, hogy egy államban, hogyan szedhet adót egy közalapítvány, jogilag minimum aggályos alapon, úgy hogy senki bele nem láthat a tevékenyéségbe. Az Artusjust saját bevallása szerint is a pénzek nagy része nem oda megy akinek kellene, és maga az alapítvány működési költsége is irreálisan magas, ha rájuk szállna valami komolyabb nyomozó szerv, szinte biztos, hogy elvesztenék a perek sokaságát. ( ha az államnak minden milliárdra szüksége van, akkor miért nem veszi át ezt az arany tojást tojó jogdíjas tyúkot ?).

asdf 2010.10.24. 10:57:03

@Forest: "Aki vállalkozó, vagy cég, vagy "mittudomén" van 1. ehhez kapcsolódó adószáma (igen a céges/vállalkozói adószám különbözik a magánszemélyek adószámától)"
Mar csak azert is, mert a cegeknek adoszamuk van, a maganszemelyeknek meg adoazonosito jeluk :P ;)

Anti Anyag (törölt) 2010.10.24. 10:57:42

@morden2: Próbáld meg Presser "Piciéktől" és Koncz Zsuzsáéktól átvenni a boltot.

Jövő héten számíthatsz az izraeli tankokra:)

ipapa 2010.10.24. 10:59:28

@MP: az AJ a náluk regisztráltaknak fizet az eladott adadthordozók befolyt jogdíjaiból a regisztrált művész művének eladási aránya alapján. A másik, hogy szabadkereskedelem van, viszont te csak személyesen veheted meg szlovákiában a cuccot asszem, mert a magyarországi forgalmazónak már kötelessége befizetni a jogdíjat az AJ felé, ha jól tudom

pynkladi 2010.10.24. 10:59:28

@Pajtás: hát, itt van egy csudálatos ábra (bár elég régi):
www.mahasz.hu/?menu=gyik#1

pynkladi 2010.10.24. 11:03:48

@morden2: Nem közalapítvány.
Köztestület.
Aminek van tagsága, van választott testülete.
Ja, csak egyszerűbb szájat tépni, meg panaszkodni, mint elmenni egy testületi ülésre és szavazni, esetleg leszavazni a most regnáló vezetőséget.
(Ahogy nálunk is mindenki ugatott a társasházban, hogy ez-nem-jó-az-nem-jó, de annyi ész már nem volt, hogy a lakógyűlésre eljöjjön szavazni...)

Anti Anyag (törölt) 2010.10.24. 11:06:40

@ipapa: Szép is lett volna, ha minden egyes csomag DVD-ért, kimentem volna a szlovákokhoz.

Vannak akik előzékenyen behozzák. Nem is kevesen.

ipapa 2010.10.24. 11:08:28

@morden2: amiről törvény szól, az jogilag aggályos? Lehet, de nehéz ellene küzdeni. Mi itt vadkeleten mindent szeretünk ingyé, okosba, de legalábbis bartelba, vagy leesett a kamionról beszerezni. szóval minket nem lehet csak úgy erkölcsre hivatkozva meggyőzni, hogy fizessünk, de azt mégis meg kéne oldani valahogy, hogy ne az fizesse a szerzői jogdíj-hozzájárulást, aki nem is foglalkozik azokkal a zenékkel, amik miatt beszedik a asarcot.

ÖtletElek 2010.10.24. 11:10:01

én rühellem ezt az egész hülyeséget. ha veszek egy csomag A4-es lapot, azzal is fizetek jogdíjat, kit érdekel, hogy az unokaöcsém hajtogat belőle repülőt, vagy a saját munkámat nyomatom rá. ha CD-t veszek, vagy DVD-t, azokra is a saját munkámat írom. a fényképezőgépem SD kártyáján családi fotók vannak. a pendriveomon a saját munkám eredménye van. KI A FASZOMNAK VAN JOGA AHHOZ, HOGY A MUNKÁM ÉS A MAGÁNÉLETEM UTÁN PÉNZT KÉRJEN TŐLEM?

pynkladi 2010.10.24. 11:14:01

@ÖtletElek: nem feltétlenül hülyeség.
Miért, ilyen alapon az ÁFA nem hülyeség, meg a vagyonszerzési illeték?

ipapa 2010.10.24. 11:16:32

@Forest: Már nem kötelező a vállalkozói igazolvány, és csak bejelentési kötelezettség van EV-nál. Ha csak olyanokkal állsz kapcsolatban akik megbíznak benned, szerintem nincs is értelme kiváltani 10eFt-ért. Én pl nem kereskedő vagyok, nem járok Metroba, máshol meg még nem akarta senki elkérni. Csak CD/DVD miatt meg kiváltani... Gondolom a magyarok megoldják ezt is okosba, lesz aki vesz egy dvd gurigát némi felárért, ha lesz olyan rendszer amit kitaláltál. :)

ipapa 2010.10.24. 11:24:30

@morden2: 13mft volt a 2009-es bevétel, ez legfeljebb aranytojást tojó kolibri lehetne. hol van ez egy jó kis autópályatenderhez ahol alagutat kell fúrni a szántóföld alá? (M6) És azt is kifele fizette az állam, nem bevétele volt.Inkább egy ilyen céget kéne államosítani, aztán megnyeretni vele minden útépítést. :)

Anti Anyag (törölt) 2010.10.24. 11:26:29

@ipapa: Vajon miért szeretünk mi mindent itt vadkeleten "ingyé, okosba"?

Éppen az ilyen "jogdíjak" miatt. Itt vadkeleten valahogy mindig van egy "szervezet", "alapítvány", "cég" ami beáll a vevő és az eladó közé. Legyen ez energia, adathordozó, szinte bármi, akár paradicsom is.

Szükségszerű, hogy ahol lehet, létrejön egy "civil hálózat" ezek kikerülésére is. Pld. tejet vehetsz jó drágán közértben, de vehetsz ugyanolyan áron sokkal jobb tejet öt utcával arrébb lévő utcában teherautóról is. Ugyanígy adathordozót is, csak kicsit menni kell érte.

ipapa 2010.10.24. 11:26:37

@ipapa: na jó ez már túl durva képzavar volt, bocs.

campobaszo 2010.10.24. 11:53:23

Én késkészletet vettem.Próbáltam magyarázni,hogy evőeszköznek lesz,de lesitteltek,mert ölhetnék is vele.

nopánick (törölt) 2010.10.24. 11:55:56

@ipapa:
a 13 milliárd 25%-a is 3,25 milliárd...
oszd el mondjuk 200 felé (apparátus létszáma),
az havi 17 millió átlagban...nem rossz az...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.10.24. 12:00:08

A termékek eladási árában az ÁFÁ-n kívül, ami az állam jogos jussa, minden egyéb adó aljas sarcolás.

Az Artisjus egy bűnöző maffiaszervezet; nem érdeket véd, hanem éppen ellenkezőleg.

De más termékeknél ugyanígy, kétszer annyiba kerül egy ugyanolyan autó Magyarországon, mint az USÁban, a magyar állam harácsolása miatt.

Az amúgy ingyenes adott bevásárló szatyrokra kivetett "termékdíjról" már nem is beszélve.

Goompah 2010.10.24. 12:01:26

@Klikker: Nyugodj bele, törvényes. Ennek köszönhető az, hogy Magyarországon nem ítélhetnek sokmillió forintos kártérítésre azért, mert letöltöttél pár zeneszámot vagy filmet. Ellentétben az USA-val, ahogy ezt megtehetik veled és pár kipécézett szerencsétlennel meg is teszik.

Magával az üres hordozókra kivetett jogdíjjal nekem nincs semmi bajom, bár elég szemétségnek tartom, hogy a jelek szerint épp nem azoknak jut belőle, akiknek járna - de ez már a jogosultak saját belső ügye, oldják meg a szakmán belül.

Engem csak a jogdíjak pofátlanul magas összege zavar nagyon. Ezért én is a szlovák importból veszem a cuccokat. Azokon is van jogdíj, csak éppen a töredéke az itthoninak.

passaran 2010.10.24. 12:16:13

Furcsa kettősség vagy hármasság van ezekkel az adathordozói jogdíjakkal.
Mert egyfelől valóban hivatkozási pont lehet arra, hogy saját célra szabadon lehet letölteni zenét. A torrent más történet, mert ott van megosztás is ami a hatályos trv-ek szerint bűncselekmény (vagy szabálysértés - nem tudom pontosan).
Másfelől felháborító a kivetett sarc mértéke amiben vannak valóban nevetséges kitételek és az összeg csak arra jó, hogy aki teheti az nem magyar boltban vásárol ilyen adathordozókat.
2 példa erre: pendrive-ról ritkán hallgatnak zenét, de mégis durva jogdíj van rajta. Az én Fuji Finepix fényképezőgépemben XD kártya van. Namármost: tud valaki olyan zene vagy film lejátszó ketyeréről ami XD kártyát eszik?
Harmadik: az adathordozókból befolyt jogdíjak felosztása enyhén szólva elképesztő. Azt el tudom képzelni, hogy ezt az összeget egy elkülönített alapból valamilyen módon (mint régebben a PANKK program) a magyar zene támogatására fordítsák, de hogy épp azok kapják a nagyrészét akik a normál jogdíjakból is a legnagyobb szeletet kapják... hát ez nem OK.

Goompah 2010.10.24. 13:31:51

@exonka: Pedig nem alaptalan az a feltételezés, hogy a CD-eladások és a nyilvános lejátszások (főleg rádiók) száma korrelál az adott zene letöltési/másolási számaival. Nehezen hihető, hogy egy szar zenét többen megvesznek CD-n, mint egy jó zenét.

Az meg engem hidegen hagy, hogyan osztják el a beszedett jogdíjat, felőlem össze is verekedhetnek a pénzen. :D

passaran 2010.10.24. 13:47:55

@Goompah: Pár mainstream előadónál valóban így lehet ahogy mondod, viszont van sokkal több előadó akiknek a számait nem/alig-alig játsszák rádiók, de mégis adnak el CD-ket. Pár éve a road együttes lemeze a MAHASZ hivatalos eladási listáján ha jól emlékszem a második (vagy negyedik?) volt hetekig. Rádióban meg gyakorlatilag nem volt hallható. Persze sokkal több volt a letöltés mint az eladás.

Goompah 2010.10.24. 14:06:56

@exonka: Na igen, ennyire nem vagyok járatos a témában.

Ha logikusan belegondol az ember, akkor éppen a letöltések száma alapján kellene elosztani az üres hordozókból befolyó jogdíjakat, hiszen azok épp a letöltések okozta "károk" kompenzálására szolgálnak - persze szigorúan elvileg.

Nekem úgy rémlik, hogy pár magyar tracker próbált is egyezkedni az Artiskussal ezzel kapcsolatban, de az Artiskuss mereven elzárkózott a kapcsolattól. Forrást ne kérdezz, sajnos már nem emlékszem, hol olvastam, talán az asva.info valamely cikkében.

rezo_O 2010.10.24. 14:30:47

Itthon nincs valami erdekvedelmi szerv, egyesulet, vagy tomorules, ami a fenti iteletre, illetve allasfoglalasra hivatkozva nekimehetne a MAHASZ-maffianak?
Rajuk kene koppintani fogyasztovedelmi oldalrol is..

rezo_O 2010.10.24. 14:32:11

Mondjuk, ahogy nezem az itthoni helyzetet, siman lehet, hogy a matricat eltorlik, de valami kulonado csak lesz ra ;)

Karipapa01 2010.10.24. 15:30:25

A piacon a Mariska néni is fontogatja, hogy kérjen-e a tányérjaim után jogdíjat, ugyanis a tőle vásárolt krumplit tálalásnál abban fogom tárolni. A dolog még tisztázatlan de az általa művészi módon megtermelt burgonya ügyében lehet, hogy az Artisjus-hoz fog fordulni. Addig is törvénytelenül étkezem.

Goompah 2010.10.24. 16:26:18

@Karipapa01: Szégyelld magad, a Mari néni meg éhezik.

j311 2010.10.25. 17:40:52

@Forest: Mindenki potenciális bliccelő! Bármelyik nap otthon felejtheted a jegyed, bérleted.

mizrolist 2010.10.26. 00:51:41

@Akitlosz: a reklámszatyrok termékdíja környezetvédelmi adó a le nem bomló műanyag alkalmazása miatt.

@kávéfüggö: hogyne. De akkor az is meg fog szűnni, hogy csinálhatsz magadnak másolatot egy CD-ről/DVD-ről vagy hogy nyugodtan felvehetsz valami a rádióból/tv-ből.

pudliho 2011.03.28. 17:44:24

@kávéfüggö: Biztos hogy nem, ki van zárva hogy olcsóbb lesz ( az hogy sérti az úniós jogokat.. stb itt semmiféle döntéshozót nem érdekelt soha és nem is fog lásd reg.adó)
süti beállítások módosítása